SPIRITUÁLIS TISZTULÁS BALIN – a felemelkedés útja

Csoportos utazás – max 20 fő

14 nap/13 éjszaka

Egy különleges utazás “útkeresőknek” és azoknak, akik választ szeretnének találni elakadásaikra és egy más perspektívából meglátni és megtalálni önmagukat!

Bali nemcsak kikapcsolódás, hanem alkalom a világ zajától elszigetelt tisztulásra, a legmélyebb lélek-utazásra, egy „tudati” váltásra, magasabb szintű haladásra.
A lélek tápláléka a szellemi elmélyülés. Ezt kínáljuk neked ezen a különleges, spirituálisan letisztult helyen – az Istenek szigetén.
Bali földrajzi adottsága lehetővé teszi az elvonulást, az „elszigetelődést” mindattól, ami megszokott az életedben és lehetőséget nyújt – már önmagában is – az újjászületésre.

Ez a különleges program tartalmazza a balinéz tisztító szertartásokat, rituálékat, mely ceremóniák igen fontosak a balinéz emberek életében, kultúrájuk szerves része, melyek mind spirituális fejlődésük érdekében történnek.

Látogatást teszünk egy balinéz szent ember, spirituális tanító házában is, aki a tisztító ceremónia alatt mantrák és füstölők segítségével erősíti szellemi, lelki tisztulásunkat és fizikai védelmünket, majd a végén áldást kapunk tőle.

Ez a két hét tartalmazza továbbá a közös imákat az ősi hindu templomok falai között, a gyógyulni vágyóknak helyi gyógyítóval /balian/ való találkozást, de megtalálhatóak lesznek a jóga és a meditációs elvonulások hagyományai is.

S természetesen mindvégig velünk lesz szellemi segítőnk, magyar terapeutánk: Tomek Noémi is, aki különböző oldási technikákkal, számtalan lelki gyakorlattal, speciális meditációkkal és egyéni és csoportos foglalkozásokkal segíti a résztvevőket a múlt könnyebb lezárásában, az elengedésben és a lélek újbóli felemelkedésében

Nem utolsó sorban pedig itt lesz Bali gazdag, színes kultúrája, ősi hindu szent helyei, melyek látogatása önmagában elősegíti a lelki megújulást.

A programok fő bázisa – a szálláshely – Ubud városa /az indonéz „obat” szóból kapta a nevét, melynek jelentése: gyógyszer. Rengeteg gyógyító él a városban és ez a különleges energia lengi be az egész térséget/, mely gyógyítói központ, de egyben Bali kulturális központja is.
A sziget atmoszféráját a templomok és vallások kavalkádja teszi méltán „isteni szigetté”, melyek hindu, buddhista és kínai hagyományokat őriznek falaik között.

Egy rövid ízelítő a programból: az UNESCO díjas Tanah Lot sziklatemplom, az ősi buddhista meditációs hely a Goa Gajah elefántbarlang, vagy a Tirtha Empul szent forrás, mely a balinéz hinduk egy ősi zarándokhelye a spirituális megtisztulásra. De említhetném a Besakih hindu anyatemplomot is az Agung vulkán lábánál, vagy a sziget egyik legfőbb védőtemplomát az Uluwatu templomot, egy 80m magas sziklafal tetején, az Indiai-óceán partján.

De marad még idő a természet üdítően szép látványosságaira is – ugyanis ellátogatunk egy vadregényes vízeséshez, ahol felfrissülést találhatunk. Útközben láthatunk fűszertermsztő falvakat, kávéültetvényeket, és itt vannak még Tegallalang legvarázslatosabb rizsteraszai is. A felsorolást méltán zárja Bali legimpozánsabb vulkáni krátere – a Batur vulkán, ahova szintén ellátogatunk.

Bepillantást nyerhetünk Bali hihetetlenül gazdag művészetébe, kézművességébe is, hagyományos táncaitól kezdve, ezüst és arany ékszerműhelyein át egészen a különleges batikolási technikájukig bezárólag.

Nem maradhat ki a felsorolásból a testet és lelket pihentető strandolás sem, Bali fehérhomokos partjain.

Az utazás programleírásában még sok olyan lehetőséget találsz, amely élmények megtapasztalása elengedhetetlen, ha Balin jársz.

A csoport vezetője Farkas Erika idegenvezető, aki 2010 óta él Bali szigetén, és az ott töltött évekből, életéből merítve ismeri a sziget kultúráját, mindennapi hagyományait, szokásait,

valamint

Tomek Noémi ThetaHealing® instruktor és konzulens, Points-of-You™ tréner és Source Memory Healer, aki rendszeresen tart tanfolyamokat, meditációkat Magyarországon.

Bemutatkozás – Farkas Erika: Idegenvezető – Bali

Bemutatkozás – Tomek Noémi: ThetaHealing® instruktor és konzulens, Points-of-You™ tréner és Source Memory Healer – Magyarország

Részvételi díj: 1180 US $/fő

Jelentkezési határidő: 2019. Április 09.

A résztvevők száma limitált – 20 fő – ezért ajánlott a korai foglalás.

Előleg befizetése: jelentkezésnél (a részvételi díj 50%-a)

Hátralék befizetésének határideje: 2019. Április 09.

A részvételi díj tartalmazza:

♦13 éjszakára elhelyezés koedukált, két ágyas, hangulatos, balinéz stílusú bungalókban, rizsföldekkel körülvéve Ubud város központjában (medence, étterem a szállás területén, díjmentesen használható WiFi)

♦reggeli a szálláson

♦retúr reptéri transzfer (amennyiben a csoporttal együtt történik az érkezés/távozás)

♦5 egész napos kirándulás

♦utazás privát busszal, benzin, parkolási jegyek

♦helyi idegvenvezető és a magyar nyelvű túravezető

♦összes belépőjegy a kirándulások alatt

♦szervezett programokon való részvétel:

-specifikusan felépített, közös vezetett meditációk a felemelkedésért, az Önmagunkhoz való visszatalálásért, Tomek Noémi terapeuta által

-“Nézőpontváltó Nap”: blokkok, negatív minták, genetikai programok, szellemi fejlődésünket, életünket tovább nem szolgáló dolgok/emberek/energiák elengedése, gyakorlatok a másként látásra, “ki is vagyok én valójában?” workshop

– a tudatos teremtés technikájának elmélete és gyakorlata

– újjászületés élmény meditációban

-egész napos batik tanfolyam vagy rafting (vadvízi evezés)

-virágfelajánlások készítése egy balinéz családnál

-látogatás egy balinéz spirituális tanító, főpap házában: tisztító ceremónia, áldás

-különböző felajánlások, amiket a szent ember házában történő látogatáskor, ajándék gyanánt szokás átadni a spirituális tanítónak

-rituális tisztító szertartás egy balinéz hindu templomban és szent forrásban (virágfelajánlások)

-adományok a templomokban és rituálék alatt

A teljes időtartam alatt magyar tolmács tart a csoporttal.

A részvételi díj nem tartalmazza:

♦retúr nemzetközi repjegy, illetékekkel (250-300ezer HUF, a foglalási időponttól függően)

♦betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás

♦személyes kiadások

♦reggelin kívüli étekezések (ebéd, vacsora)

♦fakultatív programok költségei: talpreflexológiás gyógyítás egy tradicionális balinéz gyógyító házában; egyéb más fakultatív programok

♦Bali tiszta energiájában maradva, a két hetes út végén lehetőség van egy 3 napos, nemzetközi konzulensi oklevelet adó, hivatalos ThetaHealing® alaptanfolyam elvégzésére is, Tomek Noémi ThetaHealing® instruktor és konzulens vezetésével.

A tanfolyam díja: 400 USD/fő + szállásköltség és terembérleti díj.

Ahhoz, hogy a hétköznapi élet útvesztőiben, a több millió arc közül megtaláld a sajátodat, s rádöbbenj arra, hogy hol is vesztetted el őt az évek alatt, kell egy mérföldkő, egy meghatározó és jelentőségteljes találkozás önmagaddal.

Ez érkezhet akár egy utazás formájában is, ami a leghatékonyabb tanítómestere ÉN-ed mélyebb és igaz megismerésének. Az EL-utazás képes kivezetni a vaksötétből, a bágyadt pihegésből, s egy új aspektus alá helyezni létedet, miközben ismeretlen és kiszámíthatatlan helyzetek elé állítva, kíméletlenül rúgja fel az unalomig ismert, lebontásra váró megszokott trendeket. És ettől olyan rendkívül értékes!

Bali egy apró, egyedülálló hindu sziget a hatalmas iszlám indonéz szigetvilágban. Kicsiny, de ereje annál súlyosabb. Ha úgy tetszik neki, fricskát mutatva beleásít arcodba, vagy a lépcsőfokokat igen magasra állítja, de könnyedén eléri azt is, hogy gyermeki mosolyával magába bolondítson egy szempillantás alatt. Kimossa a betokosodott csípás szemeket, levegőhöz juttatja a fáradt tüdőt és katalizálja újra a szívet, ami felébreszti a szunnyadó lelket. Nem könyörög, nem áltat, szabadon hagy, a legtisztább felismerést adva.

Bali neve azt jelenti szanszkritul: felajánlás, ajándék. Egy ajándék, amely lebontja az önáltatás ragacsos mázát, s hazavezet, egészen legbelülre, a szíved mélyére.

Vélemények

Még nincsenek vélemények.

Írj véleményt

Értékelés